Kezdőoldal

Ismerj meg minket

A „Kell egy csapat” Alapítvány 2007. évben alakult elsősorban a Kapronczai Foci suliban és a vele együttműködő egyesületekben sportoló gyermekek számára labdarúgás oktatás, labdarúgáshoz kapcsolódó képzés, versenyekre felkészítés és versenyeztetés céljából.

Fő célként azt tűztük ki magunk elé, hogy a Szigetváron és a kistérségben élő tehetséges 5-12 éves gyermekek felkészítését olyan szintre tudjuk hozni és tartani, hogy országunk bármelyik korosztályos csapatai ellen felvegyék a versenyt, és a későbbiek során ne kerüljenek behozhatatlan hátrányba a profi sportpályafutásra készülő társaikkal szemben. Az utánpótlás neveléshez szükséges korcsoportok kialakítása mellett a foglalkozásokat megfelelő képesítéssel rendelkező szakemberek látják el az életkori sajátosságoknak megfelelő edzésszámmal, edzésmunkával.

Alapítványunk a fő célként említett sporttevékenység mellett kulturális (művészeti tevékenységek, nemzeti kultúrák megismerése), szabadidős (táborok, szabadidős programok, családi sportnapok szervezése), oktatási (edzők és sportolók szakmai ismereteinek fejlesztése), szociális (hátrányos helyzetű gyermekek sportolásának támogatása, a tanulásban lemaradó gyermekek felzárkóztatásának támogatása), településfejlesztési (sportpályák építése), valamint nemzetközi (baráti, testvérvárosi kapcsolatok kialakítása) tevékenységet is folytat.

Legutóbbi hírek

Csapatok

  • KECSA - U13

    Játékosok

    • Bodovics Ádám
    • Csapó Attila
    • D. Tóth József Zsolt
    • Farkas Balázs
    • Kovács Nátánael
    • Kozma Levente
    • Panni Zsolt
    • Piros Péter
    • Török Ferenc Levente
    • Viljovácz Bálint
  • Csapat KECSA - Játékosaink voltak

    Játékosok voltak

    • ACZÉL ISTVÁN
    • ALVÁRI PÉTER KRISTÓF
    • BAKOS DÉNES
    • BALOGH BARNA
    • BAUMHAKL DÁNIEL
    • BÁLINT ZALÁN
    • BEDŐ LEVENTE
    • BENKŐ MILÁN
    • BERTA MÁRK MÁTÉ
    • BERTA ZSOLT BENCE
    • BÉNI BRENDON BENJÁMIN
    • BINDER TIBOR JÁNOS
    • BOSNYÁK KEVE MÁRK
    • BOSZTONICS ÁRON
    • BUZÁDY KORNÉL

      ...

  • KECSA - U11

    Játékosok

    • Bráz Boglárka
    • Halog István Dániel
    • Hencz Ármin
    • Iván Barnabás
    • Ivanek Áron
    • Kászonyi Zsombor
    • Kénesi Bulcsú
    • Michels Olivér
    • Nagy Zalán
    • Neiczer Huba
    • Neuczer Bence
    • Olasz Rikó
    • Rumán Nándor
    • Schmidt Hunor Buda
    • Spantler Krisztián György
    • Székely Áron Ivó
    • Varga Regina
    • Vucskics Barnabás
  • KECSA - U9

    Játékosok

    • Banó Bendegúz
    • Bedő Barnabás
    • Bierl Maximilian
    • Cári Ákos Samu
    • Dvorszky Gábor Pál
    • Ekkert Levente
    • Fábián Benedek
    • Gaál István Vilmos
    • Gajdos Zsombor
    • Horváth Gergő Péter
    • Janzsó Barnabás
    • Karsai Dániel István
    • Magyar Bercel Balázs
    • Neiczer Álmos
    • Nógrádi András
    • Rumán Borbála
    • Spannenberger Tamás
    • Szegi Milán
    • Tolnai Mór Márton
    • Vajda Bence
    • Varga Barnabás
  • KECSA - U7

    Játékosok

    • Czoller Bence Márk
    • Horváth Botond
    • Janzsó Benedek
    • Keszthelyi Botond
    • Kozma Bendegúz
    • Lévai Nimród
    • Paczur Richárd Baltazár
    • Paczur Szira
    • Tulipán Dominik
    • Tulipán Lóránt
    • Vörös Eliza

Edzők

Csapatok: U13
Született: 1985-04-28
Csapatok: U9
Született: 1990-03-10
Csapatok: U7
Született: 1977-11-05
Csapatok: U11
Született: 1976-04-02

Támogatóink